Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete
A Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete 1979-ben alakult meg, amelynek alapítói a megyében élő mozgássérültek voltak. Az azóta eltelt idő alatt egyre többen gondolták úgy, hogy az egyesületünk tagjai szeretnének lenni. Így mostanra már több mint 1600 tagot számlálunk.
Az egyesület egyik legfőbb tevékenysége, hogy segítséget nyújt a mozgássérült embereknek és családjuknak; képviseli és védi érdekeiket. Rendszeresen adunk írásbeli tájékoztatást a jogokról, a magyarországi lehetőségekről, a különféle rendezvényekről. A megye több mint 50 településén van helyi képviseletünk és a klubjaink is sokféle kulturális és egészségnevelő programot szerveznek. A székesfehérvári központi és a mezőfalvai 2. legnagyobb irodán kívül a megye több településén is megtalálható képviseletük. Mint például: Aba, Bakonycsernye, Bicske, Dunaújváros, Gárdony, Lepsény, Mór
A Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete nagyon sok hasznos és fontos dologban lehet az Ön segítségére is. A teljesség igénye nélkül pár érdekes és hasznos dolog, amelyekben szívesen állunk rendelkezésükre:
- Tájékoztatás lehetőségekről, támogatásokról
- Személygépkocsi szerzési, átalakítási támogatás, súlyadó alóli mentesség, parkolási igazolvány
- Ingyenes jogi tanácsadás
- Lakás akadálymentesítési támogatás
- Fogyatékossági támogatás, utazási támogatás, rokkantsági járadék, GYOD, ápolási díj es ezek ügyintézésének segítése.
- Munkát kereső mozgássérültek támogatása, segítése
- Tanácsadás
- Rehabilitációban való segítségnyújtás
- Segédeszközök kölcsönzésének lehetősége
- Közösségi programok, klubfoglakozások lehetősége
A terveink szerint mi maguk is szeretnénk tovább bővíteni a szolgáltatásaink körét. Többek között az egyesületi tagjaink és a MOSZ kártyával rendelkezők részére szeretnénk további kedvezményes lehetőségekkel s ingyenes programokkal szolgálni. Ezekkel a szolgáltatásokkal és újdonságokkal hamarosan jelentkezni fogunk. Célunk továbbra is: a mozgássérült emberek összefogása, érdekeik védelme, képviselete és teljes társadalmi beilleszkedésük elősegítése.
Az éves tagdíjaink mellett adományokból és pályázati pénzekből gazdálkodunk és ezekből a forrásokból valósítjuk meg az elképzeléseinket is. Mindezek mellett önkéntes segítőként, vagy pártoló tagként is örömmel vesszük, ha bárki csatlakozik soraink közé
Érdeklődés, bővebb információ:
Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete
kiemelkedően közhasznú szervezet
8000 Székesfehérvár, Erzsébet u. 20.
(bejárat a garázssori Lövölde köz felől)
Viktória Rehabilitációs Központ
Az egyesület elnöke: Kiss Józsefné
Tel.: (22) 316-926
A közösségért és a mozgássérült emberekért folytatott munkánkat, törekvésünket bárki támogathatja, felajánlásaikat örömmel vesszük!
Számlaszámunk: 11736116-20027801
Személyi jövedelemadójának 1%-ával is segíthet bennünket!
Egyesületünk adószáma: 19826840-1-07
Legyen ön is az egyesületünk tagja és támogassa munkánkat amennyiben lehetősége engedi.
Az ön véleménye es meglátása is fontos számunkra!
Legutóbbi hozzászólások